Magyar vidékpolitika differenciált megközelítést igényel a falvak fenntarthatóságáról szóló vitában

Traders Union
Minden hír
Pénzügyi hírek
Magyar vidékpolitika és fenntartható falvak

Minden hír

Vezető hírek

Szerkesztők kedvencei

Részvények

Kriptovaluták

Gazdaság

Devizák

Árupiacok

Piaci hangok

Ciaran Ryan

1 órával ezelőtt

Magyar vidékpolitika differenciált megközelítést igényel a falvak fenntarthatóságáról szóló vitában — Fenntartható falvak dilemmája

A falvak fenntartásáról szóló vita Magyarországon nem szűkíthető le pusztán az infrastruktúra fajlagos költségére vagy az elvándorlás tényére. A kérdés egyszerre érinti a lakhatást, a munkaerő mobilitását, a mezőgazdasági tájakhoz való közelséget és azt, milyen szolgáltatási minimumot tart elfogadhatónak a társadalom.

Kiemelések

A ritkán lakott magyar falvak fenntartása egy főre vetítve drágább, de a szerző szerint nem tekinthető irracionális településformának.
Az európai és magyarországi adatok szerint a mezőgazdasági közelség szinte mindenkit érint, és a kisvárosok gyakran szervezik hatékonyabban a vidéki termelést, mint a nagyvárosok.
A szerző differenciált területpolitikát sürget, különböző eszközökkel az agglomerációs falvak, kisvárosok, turisztikai vidékek és leszakadó perifériák kezelésére.

A falvak költségei és a költözés korlátai

Amint arról a Portfolio.hu közölt véleménycikkében Fertő Imre, az ELTE Közgazdaság- és Regionális Tudományi Központ főigazgatója ír, a falvak fenntartásának kritikája több, egymástól eltérő állítást kapcsol össze, ezek közül pedig csak néhány támasztható alá egyértelműen. A szerző szerint a ritkán lakott, szétszórt településszerkezet egy főre vetítve valóban drágább lehet, mert több utat, hosszabb közműhálózatot, nehezebben szervezhető közszolgáltatásokat és ritkább közlekedési kapcsolatokat igényel.

A cikk ugyanakkor azt hangsúlyozza, hogy ebből nem következik automatikusan, hogy a falu irracionális településforma lenne. A közpolitikai mérlegelésnél azt is vizsgálni kell, milyen funkciót lát el egy adott település, kik élnek ott, milyen költségekkel járna az elköltözés, és milyen ellátási szint tekinthető társadalmilag elfogadhatónak.

A szerző szerint logikai hiba az elköltözést azonosítani a valódi preferenciával. Ha valaki faluról városba költözik, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy városi életet akar, hanem azt is, hogy a helyben maradást a munkahely, az iskola, az egészségügyi ellátás, a közlekedés vagy az internet hiánya korlátozza.

A bérlakás kérdése ezért a vitában továbbra is erős érv marad. A munkahelyekkel rendelkező térségekben a megfizethető lakhatás hiánya a szerző értelmezése szerint visszafogja a mobilitást, de ez nem teszi a bérlakásprogramot a vidékfejlesztés alternatívájává, inkább a lakhatás-, közlekedés-, terület- és vidékpolitika összehangolását sürgeti.

Mezőgazdasági közelség és a leszakadó térségek költségei

A cikkben idézett európai adatok alapján a város és a falu éles szembeállítása ma már egyre kevésbé írja le pontosan a valóságot. Egy friss vizsgálat szerint 2018-ban Európában a népesség mintegy 84 százaléka egy kilométeren belül, körülbelül 90 százaléka két kilométeren belül, gyakorlatilag mindenki pedig tíz kilométeren belül élt mezőgazdasági területhez képest, miközben Magyarországon ez a közelség még erősebb volt.

A szerző egy 2026-os Land Use Policy-cikkre is hivatkozik, amely szerint a mezőgazdasági termelés térbeli szerveződése nem egyszerűen a távoli perifériákhoz kötődik. Az elemzés alapján a kisvárosok sok esetben közvetlenebbül szervezik a mezőgazdasági termelést, mint a nagyvárosok, vagyis a rurális térség nem azonos automatikusan a periférikus helyzettel.

Ez a megközelítés a leszakadó települések kezelésében is fontos. A szerző szerint a zsugorodó falvak nem tűnnek el költség nélkül, mert ott maradnak idősek, alacsony jövedelmű háztartások és olyan családok, amelyek vagyona nehezen értékesíthető ingatlanhoz kötődik, a szolgáltatások leépülése pedig életminőség-romláshoz és tartós társadalmi hátrányokhoz vezethet.

A cikk következtetése szerint nem a falvak romantikus megmentése vagy technokrata felszámolása a megoldás, hanem a differenciált területpolitika. Más eszközre van szükség az agglomerációs falvakban, a kisvárosi agrárközpontokban, a szántóföldi térségekben, a turisztikai vidékeken és a valóban leszakadó perifériákon, miközben a település- és földhasználati politikának egyszerre kell figyelembe vennie a költségeket, a lakhatást, a tájminőséget és a helyben élők mozgásterét.

Korábbi cikkünkben a magyar lakáspolitika elmúlt évtizedének tanulságait vettük végig, kiemelve, hogy a jelentős támogatások ellenére lassan újul meg a lakásállomány, miközben a sűrűn beépített új lakóparkok hosszabb távú minőségi kockázatokat hordozhatnak. Az írás a meglévő ingatlanok felújítását, a megfizethető bérlakásszektor bővítését (például szociális lakásügynökségi modellel) és az önkormányzati koordináció erősítését nevezte meg kulcslépésként, külön hangsúlyozva, hogy a vidéki lakhatási problémák más beavatkozást igényelnek, mint a nagyvárosiak.

Ez az anyag harmadik felek véleményét tartalmazhatja, a weboldalon található adatok és információk egyike sem minősül befektetési tanácsnak a Jogi nyilatkozatunk szerint. Bár szigorú Szerkesztői Integritást követünk, ez a bejegyzés tartalmazhat hivatkozásokat partnereink termékeire.

Tetszett a cikk?